You are currently viewing SUP 11 – City Tour

SUP 11 – City Tour

A ’SUP 11 – City Tour’ Európa egyik legnagyobb és leghíresebb stand up paddle rendezvénye Hollandiában.

Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő eseményre évente nagyjábóll kétszázan érkeznek a világ minden tájáról, bárki nevezhet. A 220 km-es távot, ahogy a rendezvény nevéből is kitűnik, 11 város érintésével, öt nap alatt kell teljesíteni. Tehetjük mindezt verseny, vagy egy kötetlen túra keretében.

Ezt az egészet nagyjából úgy kell elképzelni, mintha a Balatonot kellene körbe supozni öt nap alatt, naponta átlagosan egy maratoni távot lehúzva. Ez azért valljuk be nem kis teljesítmény, holott tavaly Mario Stechernek –erről ebben a bejegyzésünkben beszámoltunk – nagy szenzációt keltve sikerült a Balatont (230 km-t) majdhogynem  non-stop, 37 és fél óra alatt körbe eveznie, egy állószörf deszkán.

Az 11-City Tourra az alábbi kategóriákban lehet nevezni:

  • Elite; szóló; masters 40+ férfi; divas 40+ női

Öt napos verseny, az összesített elért idő alapján történik az értékelés kategóriánként.

  • Szóló túra (amatőr) kategória

Öt napos evezés, nem verseny, tehát a teljesítményt nem értékelik.

  • Csapat verseny (2-5 fő)

A csapat 2-5 fős lehet, az öt nap alatt minden résztvevőnek legalább egy napi távot végig kell eveznie.

  • Csapat túra (2-5 fő)

A csapat vesennyel megegyezően, csak nincs értékelés.

  • Hétvégi verseny
  • Hétvégi túra
  • Szóló verseny

A résztvevők egy vagy több szakaszon vesznek részt a versenyen.

  • Szóló túra
    A résztvevők egy vagy több szakaszon eveznek, értékelés nélkül.
  • Szóló non-stop verseny
  • Red Dragon verseny – négyfős csapatoknak a Red Dragon deszkákkal

Az Elite kategóriába a profi suposok jelentkezését várják, akik pénzdíjas nyereményért vetélkedhetnek. A „szóló” verseny kategória inkább az amatör suposoknak szól, itt pénzdíjas nyeremény nincsen.
Bizonyos létszám felett az egyes kategóriákon belül indul női, férfi és vegyes (csapat esetében) verseny/túra is.

A nevezési díj a választott kategóriától függően alakul: az egynapos részvételi díj például 92,50.- EUR, az ötnapos (Elite és szóló) 325.- EUR, egy csapatnak pedig 450.- EUR.

Idén újdonság, hogy lehet indulni Red Dragon (Red Paddle Co. termék) négyszemélyes (22 láb hosszú) stand up paddle deszkákkal is.

Az első négy nap a táv 41-43 km hosszú naponta, az ötödik nap egy kicsit „lazább”, akkor 27,5 km-t kell megtenni.

Az útvonal a fríz tartomány folyóin, csatornáin, hidak alatt átbújva hangulatos történelmi városokon, falvakon, olykor szántóföldek mentén vezet.

https://sup11citytour.com/the-tour/routing-maps/

A rangsoroláshoz mind a 11 városban pecsétet kell begyűjteni . Mivel a tényleges pecsételés művelete elég körülményes procedúra lenne a vízen, vagy mi több a parton, így kitalálták, hogy az egyes szakaszokon útközben egy csengőt kell megkongatniuk a nevük és rajtszámuk bekiabálásával a suposoknak.

A szabály előírja, hogy minden szakasz nagyjából felénél a pihenőállomásokon mindenkinek legalább 15 perces pihenőt kell tartania, ami valószínű nincs senki ellenére.

A rendezvény rendkívül jól szervezett, akár szállást és ellátást is lehet igényelni a szervezőktől. A legpraktikusabb szállást a hajók nyújtják, amelyek minden nap követik a verseny útvonalát és a célhoz közel horgonyoznak.

A verseny ötlete a holland születésű Anne-Marie Reichmann profi windsurfös fejéből pattant ki. Hollandiában szerette volna a SUP sportot népszerűsíteni, hiszen az ország és főleg Frízföld az Északi-tengerrel, a folyóival, csatornáival, tavaival, kiváló adottságokkal rendelkezik evezéshez. Az első teszt 11-City Tour állva evezésre 2008-ban került sor, Anne-Marie 38 óra alatt teljesítette. Az esemény azóta nemzetközivé vált és évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A 2016-os versenyen több magyar résztvevő is indult. Az Elite kategóriában a Hasulyó testvérek szerezték meg az első (H. Brunó) és második (H. Dániel) helyezést, Erdélyi Zoltán pedig tizedikként érkezett a célba. (Zoltán izgalmas beszámolójáról itt  olvashattok a blogon!)

Az idei rendezvény szeptember 11-én veszi kezdetét a non-stop evezéssel, az ötnapos programok pedig szeptember 13-17. között zajlanak.

Az 11-City Tourral együtt mi is nagyon szeretnénk, ha egyre többen magyar színekben is résztvevői lennének az eseménynek. Így a SUP Center Balaton 2017-ben szponzorál minden magyar résztvevőt, aki eddig még nem vett részt ezen az eseményen: bármely kategória nevezési díjából 20 % kedvezményt nyújtunk.

A szponzoráció igénybe vételének feltételei:

  • Legalább 3 fő részvétele esetén tudjuk vállalni. Azaz legalább 3 főnek neveznie kell, hogy a támogatást meg tudjuk adni!
  • A nevezés a SUP Center Balatonon keresztül történik.
  • A jelentkező vállalja, hogy részvételével a SUP Center Balatont képviseli.

Reméljük egyre többen kedvet kaptok a részvételhez, bízunk benne, hogy éltek a lehetőséggel  és részesei lehettek ennek a rendkívüli élménynek!