You are currently viewing 2016 SUP 11 City Tour beszámoló egy magyar SUP versenyző szemszögéből

2016 SUP 11 City Tour beszámoló egy magyar SUP versenyző szemszögéből

Üdvözlök minden kedves olvasót és köszönöm a lehetőséget a SUP Center Balatonnak, hogy élményeimet
megoszthatom a 2016-os SUP 11 City Tour-ról.

A nevem Erdélyi Zoltán , 10 éves korom óta versenyzek a vizen. Eleinte kenuztam, majd később raftingolni kezdtem. Nem sokkal, miután az Egyesült Királyságba költöztem, bele szerettem ebbe a nagyszerű sportba, a SUP-ba.

Az egyik dolog, amit nagyon szeretek az állvá evezésben, hogy nagyon sokoldalú: használhatjuk szörfözésre, túrázásra a vizen, akár torna, illetve jóga gyakorlatokat is végezhetünk rajta. Egy megfelelő formájú deszka biztonságot éreztető stabilitást tud nyújtani hullámokon vagy akár szörfözés közben is, emellett kielégítő sebességgel szeli a vizet a tavon vagy a folyón. Ha viszont szeretünk utazni, az sem jelent gondot egy felfújható deszkával. Mindezek mellett már csak hab a tortan a versenyzés a deszkán.

2012 óta versenyzek SUP-al, vegyesen veszek részt síkvízi és tengeri versenyeken, hosszú és rövid távokon.
Ez alatt az idő alatt különböző deszka és lapát cégek segítették a felkészülésemet.
A tavalyi évben Jimmy Lewis Sidewinder 14 x 23-as deszkával sikerült megnyernem az angol SUP bajnokságot és a legjobban szerepelni az Egyesült Királyságból a SUP 11 City Tour-on, amiről szeretném veletek megosztani a tapasztalataimat.

A SUP 11 City Tour 8. alkalommal került megrendezésre 2016 SUPtemberében.
Az egyik legnagyobb verseny a SUP világában, amit másként „ The Ultimate Challenge”-nek is neveznek.

2016-ban volt az első alkalom, hogy indultam, miután éveken keresztül figyelemmel kísértem ezt a nagyszerű SUP versenyt, merengve azon, hogy én vajon hogy teljesítenék, egyáltalán kibírnám-e ezt a hatalmas megpróbáltatást, amit egyébként a 10. legnehezebb versenynek rangsorolnak, bele számítva az összes sportot a világban.

A verseny rengeteget fejlődött az évek alatt. Az első évben, 2009-ben még csak meghívás alapján vettek részt a
versenyzők, mostanra viszont már eléri a 200 indulót 27 országból. Eleinte még ez a verseny számított a
leghosszabbnak, viszont mostanra már háromszor ilyen hosszú versenyek is léteznek, mint például a Yukon River Quest Észak Kanadában, ami 715 km hosszú.

Ettől függetlenül a SUP 11 City Tour egy páratlan verseny és még mindig a legkedveltebbek közé tartozik. Amellett, hogy a versenyzők között a vizen érezhető a versenyláz, az 5 napos verseny lehetővé teszi, hogy a parton megismerjük egymást és új barátságokat kössünk.

Véleményem szerint nagyon érdekes visszatekinteni nem csak a verseny történetére, hanem hogy a deszkák
mennyire megváltoztak az első 11 City óta. 2009-ben Starboard még csak 2 éve gyártott deszkákat, amikor a K15-össel, 30 hüvelyk vastagságúval nyerték meg a versenyt. Ez a forma már teljesen elavult a maiakhoz képest. Évrőlévre keskenyebb deszkákkal jöttek és 2016-ra már elérték a 21,5” keskenységet ami azt jelenti, hogy majd egyharmadára csökkent a deszkák vastagsága 8 év alatt.

Minden évben nagyon szoros a verseny, általában az utolsó méterekig harc van a pozíciókért eltekintve attól, hogy a megmérettetés 220km-en keresztül zajlik. 2016-ban a SUP Broz (Hasulyo Bruno es Daniel) másodjára próbálkoztak a versenyen, hogy a győzelmet megszerezzék. Címvédő Steeve Teihotaata Tahitiról és Bart de Zwart, 4-szeres korábbi győztes is éhesek voltak, hogy az élen végezzenek. Peter Bartl, a 2013-as bajnok sérülés miatt nem indult és a 2015-ben kimagasló teljesítményt nyújtó Florent Dode ezúttal “Non-Stop” kategóriában indult, amit 25 órás rekord idővel meg is nyert. A nagy nevek mellett természetesen nem szabadott megfeledkezni idén sem a “fekete lovakról”, akik kellemetlen meglepetéseket tudnak okozni az immár jól ismert versenyzőknek.

Ezen a versenyen az is nagyszerű, hogy nem csak az első három helyért megy a csata, hanem sok “kis” verseny is jelen van. Például, hogy bekerüljünk az első 10-be, 20-ba vagy akar az edzés társunkat magunk mögé utasítsuk. Mindezek mellett a legnagyobb verseny saját magunkkal van, hogy legyőzzük magunkat es kihozzuk a lehető legjobbat a lehetőségeinkhez képest.

Az időjárás jelentés nagyon jókat ígért az öt napra, kevés szelet és sok napsütést. Bár pár versenyző abban
reménykedett, hogy az idő rosszra fordul, ami beleszólhat a papírformába.

A csatorna, ahol az 5 napos versenyt teljesítjük, helyenként össze szűkül akár olyan keskenyre is, hogy magát az előzést is megnehezíti. Olykor olyan széles tavakat szelünk át, amiket rossz idő esetén a tengerrel is összetévesztünk annyira hullámossá tudnak válni. Gyakran hidak alatt kell áteveznünk ahol van, hogy teljesen le kell hasalnunk a deszkára, egyébként nem férünk át.
Az utolsó nap a rajt után 200 m-el egy híd alatt kicsit könnyelműen vettem a dolgot és olyan szépen beakadt a táskám, felakadtam a hídra, majd szerencsére a deszkára estem vissza, de már csak hanyatt. Mondanom sem kell, hogy ezután teljes gőzzel 3 km-en keresztül kellett üldöznöm az élbolyt, hogy rájuk tudjak tapadni. Ezektől eltekintve gyönyörű helyeken evezünk, mesés tájakon, amiket leírni nehéz szavakkal, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy megtapasztalja.

A három vitorlás egyikén – amelyek a versenyt követik – volt a szállásom. Minden nap a célnál lehorgonyoznak és tökéletes helyet biztosítanak, hogy megismerkedjünk a többi versenyzővel, valamint élménybeszámolókat tartsunk a versenyről szerzett tapasztalatainkról.

Az első napi verseny nagyon fontos. Ha sikerül elég előnyt szerezni a vetélytársakkal szemben, a többi nap már elég mögöttük utazni ahhoz, hogy összetettben eléjük kerülhessünk.
Nekem sajnos pont az ellenkezője jutott : 16.-nak végeztem az első napon, majd napról-napra tornáztam fel magam és még az utolsó 5km-en is az utolsó napon Richard Proost hollandi versenyző több mint 1 perccel vezetett előttem összetettben a 10. helyen. Szerencsére bejött a taktika, amit terveztem az utolsó napra és sikerült 2 perccel gyorsabban menni nála az utolsó 5km-en, fél percen belül az aznapi nyertesektől, ami miatt 10. helyen végeztem.

Az elite és a competition kategóriában az utolsó nap kivételével körülbelül fél távnál van egy kényszer pihenő, ahol a versenyzőknek muszáj minimum 15 percet eltölteniük. Amint odaérünk, a nyakunkba akasztanak egy stopperórát, amin követhetjük mennyi időnk van hátra a kötelező pihenőből.
Ha viszont csapatban érünk oda, akkor az kapja az órát, aki először odaért, tehát nem szabad szem elöl tévesztenünk az illetőt, amúgy könnyen lehet, hogy megszökik, ahogy lejár a 15 perc.
Az első nap, amikor a pihenőhöz érkeztünk még nem volt rutinom, hogy egy ilyen pihenő mire is elég. Szépen átköltöztem, szöszöltem kicsit a cuccaimmal és mire felnéztem csak annyit láttam, hogy a kis csapat, akivel érkeztem pont indul a vizen, és 5 km kemény lapátolásba telt, mire utol tudtam érni őket.

Az edzéseim alatt kikísérleteztem, hogy milyen fajta étel működik nekem, mennyire fontosak az ásványi anyagok, vitaminok és az elektrolitok a meleg, napsütéses napokon. Ha jól szeretnénk teljesíteni egy ilyen hosszútávú versenyen mint például az SUP 11 City Tour, az étel és ital a legfontosabb, persze csak az edzés után.

Én HIGH5 sport italt használtam elektrolitokkal az egyik vizes zsákomban, és az övtáskámban pedig HIGH5 aszalt gyümölcs szeletek voltak. Az edzéseken jól működött ez a kombináció, viszont a verseny az más volt…
Az első nap verseny közben nem tudtam egy falatot és egy kortyot sem letolni magamban egy idő után. Később gondolkoztam a versenyláz valamint a túlzott mennyiségű cukor kombinációja miatt a gyomrom nem fogadott be semmit. Ez ugye erőtlenséghez és hányingerhez vezetett, ami csak arra a célra adott esélyt, hogy teljesítsem a távot az első nap.
Röviddel a célba érés után átértékeltem a helyzetet es nyugtató gyakorlatokat (jógát) végeztem, valamint másnapra már egy másik vizes zsákot is vittem magammal, amiben csak ásványvíz volt. Ez a kombináció már megfelelő volt a hátralévő napokra.

Erdélyi Zoltán a hollandiai SUP 11-City Tour versenyen.

A másik dolog, amit szeretek ebben a versenyben, az a verseny stratégia. Ez egy komplex verseny, ahol egy jó vagy rossz stratégia könnyeden befolyásolni tudja a jó vagy rossz helyezést, attól függetlenül is, hogy mennyit edzettünk.
Nem lehet 100%-an versenyezni 5 órán keresztül 5 napon át. Muszáj okosnak maradni és beosztani az energiát minden napra. Ki kell kalkulálni mikor kell vízen ülni, mikor kell a „vonat” elején nyomni, vagy éppen mikor kell megpróbálni robbantani es elszakadni a „vonattól”.

Sajnos SUP-ban nem lehet elrobbantani a bolytól, mint bicikliben. Még ha csak meg is növeled 0,5km/h-val a
sebességed, az is rengeteg energiát vesz ki belőled. Szóval biztosnak kell lenni benne, hogy megéri-e elszökni a amúgy fontos energiákat pazarolhatunk el a próbálkozással.

Végül de nem utolsó sorban, a SUP 11 City Tour egy mentális kihívás. Közhelyek ide vagy oda, mint például „A fájdalom csak átmeneti” vagy „Az elme az agy fölött” de ezek nagyon is igazak erre a versenyre. Ha elhiszed akkor megtudod csinálni, igenis megtudod!

A kiváló hosszútávú atléták megtanulnak két dolgot: Az első, hogy hogyan kell késleltetni vagy kizárni az átmeneti fizikai kényelmetlenségeket ( égő izmok, vízhólyagok es egyéb fájdalmak ), és a másik dolog, hogy magukba tudják fogadni az érzést ahogyan áthaladnak a célvonalon és elfogadni, hogy az odavezető út nélkül nincsen célvonal, amin áthaladhatnak.

Mindenki aki megcsinálja a versenyt 2017-ben, annak szeretnék sok sikert kívánni a célba éréshez!
Akik úgy döntenek, hogy otthonról követik a versenyt, remélem, hogy tanulnak belőle, inspirációt kapnak es talán jövőre majd találkozunk ezen a speciális versenyen.
Ez egy egyedülálló kihívás: teljesíteni egy versenyt, mint a SUP 11 City Tour rákényszerít, hogy tanulj valamit magadról, formál rajtad… nagy valószínűséggel a jó irányba!

Készítette: Erdélyi Zoltán

Videók a versenyről 30 percben:

1.Nap:

2.Nap:

3.Nap:

4.Nap:

5.Nap: